Nászút





A Nászút, a Nobel-díjas Patrick Modiano legújabb magyarul megjelent kisregénye tökéletesen illeszkedik az eddigiek sorába: egy újabb letisztult, titokzatos, noir elemekben bővelkedő minimalista történet, amelyben számtalan idősík keveredik és folyik egymásba.
Jean B-t, a középkorú dokumentumfilm-rendezőt egy forró nyári nap felesége és barátai kísérik ki a párizsi reptérre, hogy elutazzon Rio de Janeiroba legújabb filmje forgatására. Jean azonban úgy dönt, hogy nem megy. Befejezi eddigi fásult, megunt életét, és az utóbbi időkben menekülésnek is betudható utazásokat felváltja egy újabbal: Párizsból Párizsba; anélkül, hogy bárkinek is szólna erről. Mindezt azonban nem azért teszi, hogy rendezze magában a problémáit: felesége szeretőt tart, a munkája többé már nem elégíti ki, már mindent csak rutinszerűen végez. Ennek más az oka, Jean ugyanis titkos tervet dédelget: már régóta meg akarja írni egy titokzatos nő, Ingrid életrajzát, akivel még fiatal korában találkozott, aki talán először sugárzott szeretetet felé az életben, és aki már évekkel korábban ismeretlen okból öngyilkos lett.
Modianóra mindig is jellemző volt az, hogy a történetei több idősíkban játszódtak, de a Nászútra ez hatványozottan jellemző. Jean a ’80-as évek végén a fővárosban bujkálva emlékszik vissza a ’70-es évek Milánójára, ahol és amikor is értesült a nő haláláról; a ’60-as évek francia Riviérájára, ahol stoppoló kamaszként találkozott Ingriddel és annak férjével, Rigaud-val; majd néhány fellelt dokumentum és felkeresett helyszín, valamint saját érzései alapján rekonstruálja a világháborús időszak Párizsát és a pár megismerkedését. Így nem is csoda az, hogy sosem érzünk a talpunk alatt szilárd talajt, fogalmunk sincs, melyik helyszínen és melyik idősíkon fog folytatódni a történet.
A francia szerző visszafogott, mint mindig. Nemcsak nyelvileg (a kötetet ezúttal Gulyás Adrienn fordította – mondhatom igazán kitűnően), de történetileg is: a 160 oldal alatt alig-alig tudunk meg valamit a főbb szereplőkről, nem tudjuk meg, mitől romlott meg Jean házassága, miért nem érzi jól magát utazó filmesként, ahogy nem tudunk meg szinte semmit sem Ingridék életéről. Az elhallgatás annyira teljes, hogy például a zsidó szó sem szerepel a világháborús résznél, holott sejthető, hogy a lánynak a származása miatt kell bujkálnia.
A történetek önmagukban talán nem állták volna meg a helyüket, de így egymásra kopírozva, összekapcsolódva mégis többet adnak, mint amik, túlmutatnak önmagukon: például maga a nászút is olyan új, megfoghatatlan, melankolikus jelentést kap, amely óhatatlanul is beleivódik az olvasóba, és egy idő után, a szót felidézve beugrik ennek a zseniális kisregénynek a hangulata. Mert a Nászút inkább egy érzés, mint egy szimpla történet.



Mivel már az összes Modiano-kötetet olvastam, kijelenthetem, hogy a Nászút mindenképpen a magyarul is elérhető könyvek legszűkebb élvonalába tartozik, összetett, élvezetes olvasmány – akik szeretik az írót, azoknak kötelező, akik pedig még nem olvastak tőle, azoknak bevezetőül erősen ajánlott.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése