Az olvasás évszázada


Tegyük a 21. századat az olvasás évszázadává!
A könyv értékét és jelentőségét a társadalom elismeri. Sajnos ez az elismerés sokszor csak elvekben ölt testet. A könyv pedig ilyen vagy olyan mértékben mindig is veszélyben volt. Veszélyek leselkednek már a könyvek megfogantatása és megszületése körül. Ha viszont nem kis emberi bátorság és nem kis anyagi áldozat révén megszülettek, ezernyi akadályt kellett leküzdeniük, hogy eljussanak az emberekhez. Nem ritkán veszélyben forgott a fennmaradásuk. Nem is olyan régen a szerzővel együtt elégették műveit, idősebb kortársaink is láthattak még égő könyvhegyeket.
Ma a veszélyek talán kevésbé kegyetlenek, de nem kisebbek. Ellenkezőleg, ma már tartani kell a könyvnek, mint civilizációs intézménynek a végétől. Egyik oldalról támad a hagyományos, másik oldalról az új üzlet.
A hagyományos üzlet önmagában is több frontot nyitott a könyv ellen. Számára a tartalom nem maga a lényeg, hanem a kellendőség eszköze. Nem értékes könyveket kell készíteni, hanem értékesíthető nyomdaipari tömegterméket, bestsellereket kell ontani. A kereskedelem számára a könyv is egy közönséges termék, amelyet minél nagyobb költséghatékonysággal és minél nagyobb haszonnal meg kell forgatni, az elvártnál kisebb üzleti siker esetén késedelem nélkül leértékelni, vagy a zúzdába küldeni. Döbbenetes módon hasonló sorsra juttathat bármilyen értékes könyveket, egész könyvkészleteket az állami adóhatóság, ha ilyenekre akad különféle felszámolásra kerülő vállalkozásoknál. A könyv ugyanis nem védett műtárgy.
Az új modern üzlet a film, a videó, és mára leginkább a mindent integráló internet eszközeivel új vizuális tömegkultúrát igyekszik uralkodóvá tenni. Ez az új vizuális kultúra bizonyos képességeket továbbfejleszt, de összességében elkényelmesíti az ember szellemét, hosszabb távon elszegényíti, és függővé, manipulálhatóvá teszi. Mivel a könyv kiválóan alkalmas ennek megakadályozására, a kommunikációs-technikai biznisz tudatosan vagy ösztönösen háborúval felérő módon próbálja kiszorítani a könyvet.
A hagyományos és a modern üzlet gyorsan és simán kötött stratégiai szövetséget, így a könyv helyzete nem könnyű. Csakhogy a könyvnek is vannak fontos szövetségesei: a folytatódó tudományos-technikai forradalom, a különféle értékorientált mozgalmak, eszmeáramlatok, de főleg a gondolkodó, könyveket olvasó emberek sokasága.
Ez utóbbi civilizációs szövetséget szolgáló lépésekre, intézkedésekre, kezdeményezésekre van szükség.
Tegyük védetté a könyvet. Legyen vétség minden könyv nyilvános rongálása, súlyosabb esetekben (zúzás, égetés) pedig szigorúan büntetett bűncselekmény.
A könyvek elkerülhetetlen selejtezése szigorú szabályok és ellenőrzés mellett a könyvtárak kizárólagos joga legyen.
Szükség lenne egy külön könyvtörvényre, amely javítaná a minőségi könyvkiadás, a könyv védelmének, a könyvtárügy, az olvasás lehetőségeit.
Tegyük a 21. századot az olvasás évszázadának!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése