Egerek és emberek




Steinbeck 1937-ben eme kisregénnyel hódította meg a közönséget.  Miután az utolsó mondat végeztével letesszük a könyvet, kétségtelenné válik, hogy miért. Az Egerek és emberek kisemberek sorstragédiáiba nyújt egyszerre betekintést és átélést a lehető legegyszerűbb elbeszéléssel. S habár talán közhelyesen hangzik, de mégis: tiszta és őszinte. Kvázi száz oldal alatt épít lerombolhatatlan hidat az ember lelkéhez.
A cselekmény a múlt század 30-as éveiben játszódik a gazdasági válság sújtotta Amerikában. Itt keres munkát két fiatalember, akiknél furcsább párost keresve sem lehetne találni. George alacsony, eszes, társa Lennie pedig nagy darab, esetlen és együgyű. Lennie egy ötéves gyermek szintjén áll, szereti a selymes, puha dolgokat simogatni, cirógatni. Általában egereket tart a zsebében, még azután is, hogy azok elpusztultak. Mivel nincs tisztában a saját erejével, ez a szeretete folyton bajba sodorja, és George-nak állandóan résen kell lennie, hogy barátját és saját magát is kimenekítse a nehéz helyzetekből. Különös barátság az övék, hiszen George ki is mondja, hogy sokkal könnyebb lenne az élete Lennie nélkül, de mégsem tudja őt magára hagyni, mert tisztában van azzal, hogy a barátja nem bodogulna egyedül. Közös álmuk, hogy vesznek egy kicsike farmot, ahol ők éldegélnének ketten, gazdálkodnának, állatokat tartanának, Lennie pedig etethetné a nyulakat. Erről a közös álomról mesél George estéről-estére barátjának. Egy kaliforniai farmon végre találnak munkát a betakarítás idejére. Itt csupa nehéz sorsú, keményen dolgozó férfi él,akik először piszkálódnak Lennie-vel, de amikor látják, hogy a két új fiú remekül helyt áll a munkában, elfogadják őket. Lennie még egy kiskutyát is kap ajándékba. Összebarátkoznak az egyik öreg munkással, aki szívesen betársulna a farmvásárlásba. Úgy tűnik, végre megvalósíthatják álmaikat, és rövid időn belül összegyűjthetik a szükséges pénzt.
De a valóság mindig belerondít az álmokba. A gazda fia egy apró termetű, agresszív kis görcs, kedvenc szórakozása belekötni a nálánál termetesebb, de alacsonyabb rangban álló munkásokba. Hamarosan Lennie lesz az első számú céltáblája, vegytiszta gonoszságból. Csak George-nak, és néhány társának köszönhető, hogy nem lesz nagyobb baj ezekből az atrocitásokból. A gazda fiának van egy rendkívül csinos, unatkozó felesége, aki jobb időtöltés híján a jóképű munkásokkal flörtöl, ami szintén állandó ütközőpontot jelent a fiú és a munkások között. A fiatalasszony hamar rájön, hogy Lennie olyan, mint egy kölyökkutya és ezért kedvesen bánik vele. George megpróbálja megértetni Lennie-vel, hogy óvatosnak kell lennie, nem követhet el semmi rosszat, és az eszébe vési, ha bajba keveredik el kell bújnia, amíg ő érte nem megy.
Egy nap mindenki az udvaron játszik. Lennie a pajtában zokog egyedül, halálra rémülten,mert megint "túlszeretett" egy élőlényt, a kiskutyát.Ekkor megjelenik a fiatalasszony, és vigasztalni kezdi az óriást, majd egyre csak fecseg és fecseg önmagáról. A végén megengedi Lennie-nek, hogy megsimogthassa a haját, hogy megtapinthassa a selymességét. Ám Lennie-n úrrá lesz az elragadtatás, és nem bírja abbahagyni. Amikor az asszonynak már terhére van a dolog tiltakozni kezd, de ettől Lennie elveszíti a fejét, és véletlenül megöli az asszonyt. Látván mit tett, elmenekül arra a helyre, amit George mutatott neki.
Kisvártatva felfedezik a holttestet, és felfegyverkezve a szökevény nyomába indulnak. George lemarad, egy másik úton rohan a barátjához. Itt még utoljára elkezd Lennie-nek mesélni, majd a barátja fejéhez szorít egy pisztolyt, és meghúzza a ravaszt.
Felkavaró a történet egy könyörtelen világról, ahol a meg nem értés halálra ítéli az emberi érzéseket, a barátságot. Steinbeck naturálisan, elképesztő explicit könnyedséggel szimbolizál, utal és állít metaforát szereplői között. Stílusa mentes bármiféle erőltetett manírtól, giccs pedig még csak véletlenül sem szivárog a könyv lapjai közé, annak ellenére, hogy van egyfajta szentimentális hangzása. Keserű, az élet múlandóságával elbóduló novella, amelyben mégis megfoghatatlan gyönyörűség születik. A befejezése pedig miután érezteti, hogy van szíved, gyökerestül tépi ki azt. Fájdalmasan szép.
Steinbeck kegyetlenül megmutatja milyen világban is élünk mi, minek van nagyobb értéke napjainkban.  Vajon az olvasó mennyire egér és mennyire ember? Megrázó és elgondolkodtató olvasmány, ajánlom mindenkinek!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A harmadik híd



A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság. És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha. Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó. (Darvasi László))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Káprázat az élet: Utak és ösvények




Vallomásos írásai után Schäffer Erzsébet legújabb könyvében „kinéz a világba”. Kötete, a tőle megszokott izgalmas válogatásban, ismert és ismeretlen emberek életmeséinek fűzére.

Ajánlása személyes találkozásaitól átfűtött üzenet. „Kincsemberek között élünk. Ha elveszíted a kedved, ha reggel nem akarsz felkelni, gondolj rájuk. Sokszor mesének is beillik a történetük. Pedig egyiküké sem mese. Exupéry írja valahol: „Mily kevés zajt csapnak az igazi csodák!” Találjanak rá a csodákra. A könyvben… És önmagukban is.”
Részlet az egyik beszélgetésből:
„Sétálunk a nyíregyházi kiserdőben, a gyerekek most szanaszét vannak. Orosz Anikó rám néz: – A megoldások az egyszerűségben vannak. Egyszerűen kellene élni. Ha bajod van, menj ki az erdőre, ne akarj semmit, a fák lehajolnak és elveszik a gondjaidat. Hallgatod egy patak csörgedezését… Csak úgy. Megtisztulsz. Amit nézel, azzá leszel. Ha óriásplakátot nézel, plázába jársz, üres leszel. Ha erdőben jársz, ha mozogsz, keringeted az energiáidat, táncolsz, úszol, szeretkezel, jól leszel. Ha begubódzol, rosszul leszel. Eredj ki a természetbe, dörzsöld át magad, válts hideget, meleget, jól leszel… Nem bonyolult, egyszerű.”

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szeretők




Ötven év - pont akkora időbeli távolság, amennyi az egyik generációnak még személyes emlék, a másiknak már történelem. Ez adja azt az izgalmas, kettős jelleget Vekerdy Tamás könyvének, amely - ezek után nem meglepetés - jó félszáz évvel ezelőtt, 1957 nyarán játszódik.

A regény alapja igaz történet: vezérszálát Zsáka Iván feljegyzései képezik, aki ifjúsága egy különösen pregnáns időszakának krónikáját jegyezte le. Iván és a felesége, Széki Ági fiatal házasokként együtt utaznak le Hódmezővásárhelyre: Ági a mártélyi művésztelepen készít kerámiákat, Iván pedig (mivel rokonai élnek a kisvárosban, és hogy együtt maradhassanak) Vásárhelyre kérte magát bírói gyakorlatra. A július azonban nem csak az időjárás tekintetében hoz felfokozott izzást: mindkettőjüket megérinti a szerelem kísértése - és nem egymás iránt. Ági flörtbe keveredik a művésztelepen, de Iván túllép ezen a határon: ő szeretőt talál Súri Hilda személyében. Visszatérve Budapestre Iván színt vall, és a fiatal pár úgy dönt, hogy jobb elválni, ha már így alakultak a dolgok. Vagy mégsem? Hilda Pestre érkezése csak még képlékenyebbé teszi a dolgokat, és nehezebbé a döntést... A se veled, se nélküled kínzó dilemmáját az ötvenes évek vége Budapestjének kulisszái közé helyező, látszólagos eseménytelensége mögé feszült emberi drámákat rejtő, színvonalas regény az Ünnepi Könyvhét kiadványa.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ezer és 3




Sejtelmes női test-"tájak" a borítón - Az emberi szív rejtelmei után A nőkben rejlő szív Kukorelly Endre új regényének támadási felülete. A nagy sikerű TündérVölgy folytatásaként, nemkülönben botránykönyvként beharangozott mű sajátosan posztmodern eposz a szerelemről. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban csak kevésszer írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról. A regény nem más, mint az Anna Karenina radikális újraírása, ilyetén a Könyvhét egyik szenzációjának ígérkezik. A szövegben Tolsztoj mondatai, szavai fettel szedve találhatók, míg az elbeszélő szerző nőtapasztalatai számozottan (1-től 1003-ig, dupla zárójelben) említődnek, valahogy így: "Nem túlzás, tökéletes nők. Fekszel a földön kétségbeesésedben, mert azt hiszed, attól rettegsz, hogy egy tökéletes lány gyereket szül neked ((158)), ahogy fölkapja az asztalról a kristályhamutartót, és feléd hajítja, mikor közlöd vele, hogy nem akarsz gyereket. Egyenest a homlokod felé. Ártatlanok. Bűnözőknek olvassa az evangéliumot, írja Tolsztoj. Elképesztő, ahogy kinéz belőlük a démon."

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A férfinak szex kell, a nőnek szerelem


"... a mai férfi a vizuális ingereket, a nő egészségének, termékenységének, fiatalságának jeleit, a nő a férfi hatalmának, társadalmi helyzetének, elkötelezettségének, vagyonának külső jeleit találja izgatónak."
Röviden ez lenne a vonzódás kulcsa a könyv szerint, plusz a kémia. Mintha minden nőben ott lakozna valahol egy dopaminnal és oxitocinnal elöntött Mrs. Bennet.
Hogy valójában mi késztetett mégis ennek a könyvnek az elolvasására, az az volt, hogy tényleg kíváncsi voltam, hogy a tudományos világ szerint mi ez az érzés, amit mindenki ismer vagy ismert valaha, de szavakba önteni mégis csak kevés kivételes embernek sikerült. Mi ez az érzés, ami képes ennyire felforgatni a hétköznapjainkat; amiről sokan azt hiszik, hogy ez az élet egyetlen értelme, s persze az is érdekelt, hogy valójábanhogyan is gondolkodik erről a másik nem.
Nos, a könyv már a címével félig le is lőtte a poént az utolsó kérdésemnél.
Amit felvázolt a szerelemmel kapcsolatban a könyv - hogy a férfiak szemében elsősorban vizuális ingerek, a kémia és a gondoskodással kapcsolatos vágy keveréke; a nők szemében pedig az erőforrások, a kémia és a számukra tökéletes apakép megtalálásának olvasztótégelye - , én ezt valahol el tudom fogadni, tényleg. De valahogy mégsem ennyire egyszerűnek látom. Valahogy úgy gondolok erre inkább mint valamifajta alapra, amire még legalább tíz emeletnyi tégla kerül. Mert valljuk be őszintén, ha ennyire egyszerű lenne ez az egész szerelem dolog, akkor nem lenne olyan nehéz megfogalmazni ezt az érzést, nem? vagy csak próbálom ezzel vigasztalni magam
A Pease házaspár a szerelmet a bedrogozottak állapotához hasonlítják, MRI és egyéb vizsgálatokkal kimutatták, hogy egy szerelmes agya nem igazán különbözik egy kokainfüggőjétől: ugyanazok az agyi áramkörök gyulladnak fel, mintha drogot használnának. A kutatók a szerelmet azokkal a biológiai folyamatokkal hozták kapcsolatba, amelyek az eufóriához, a farkaséhséghez és az addikcióhoz szorosan kapcsolódó dopamin kiválasztását kísérik.
Maguk a kémiai folyamatok tényleg érdekesek voltak, illetve az is, ahogy boncolgatni kezdték a modern kor hatását a szerelem ideájára. Hogy tulajdonképpen az utóbbi 50 évben - leginkább a média és azon belül is a romantikus filmek hatására - mennyire megváltozott a szerelem felfogás, mennyire mást várnak manapság a férfiak és a nők egyaránt a másik nemtől. A férfiak szépségről alkotott fogalmát ugyanis iszonyatosan megváltoztatták az agyonphotoshoppolt, a soha nem létező tökéletességet képviselő bombanők, akik tulajdonképpen még a való életben sem léteznek, csupán a képeken. Egy illúzió az egész, aminek a csapdájába rengeteg férfi belesétál.
S ott vannak még a kifejezetten nőknek készült romantikus filmek is, amiket azért tartanak károsnak a szerelmet illetően, mert szintén egy nem létező férfiideált állítanak a mozivászon élére: olyan férfiakat, akik hajnalig lelkiznek és rágódnak az érzéseiken, akik a szerelmet nőként fogják fel. Csakhogy - mint mondják - ilyen férfi ugyanúgy nem létezik, ahogy a tökéletesen hibátlan kinézetű bombanő sem.
Annak ellenére, hogy a könyv néhol eléggé lelombozott, mégis azt mondom, hogy voltak igazán érdekes és megszívlelendő részei, s a kérdéseimre a válaszokat nagyjából úgy vélem, hogy megtaláltam benne. A nyelvezete nagyon egyszerű, nem igényel semmiféle előzetes ismereteket - mondhatni konyhanyelven van megfogalmazva, és emellett még el is szórakoztatott. Szerintem időkitöltésre - ha éppen nincs ötlete az embernek, hogy mit olvasson - vagy kíváncsiság kielégítésére egészen megfelelő könyv.
Azért a romantikus lelkületűeknek csak óvatosan ajánlott!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Galaxis útikalauz stopposoknak



Kevés olyan mű van, ami akkora hatása lett volna a hétköznapi életre, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak c. 1978-ban a BBC által sugárzott rádiójátéknak, amiből 1979-ben született meg a regény. Szállóigék, fontos tudnivalók a mindennapi élethez, a Földről, és persze az Élet Értelme, amit minden ilyesmire, mondhatni kockaságra hajlamos olvasónak csuklóból kell vágnia. Mit is takar az ilyesmi? Dióhéjban: igen erős angol humorral átszőtt sci-fi-ről van szó, tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb és meglehetősen vicces dolgokkal. Nyilván az utalási rendszere is igen bonyolult, de én sosem szoktam ilyen szempontból túlzottan vizsgálgatni a könyveket, nem elemző vagyok
A történet ott kezdődik, hogy Arthur Dent, átlagos angol férfi házát le akarják rombolni az útépítők, amit ő igyekszik megakadályozni, ám megjelenik legjobb barátja Ford Prefect, és közli vele, hogy egyrészt ő űrlény, csak itt ragadt a bolygónkon, másrészt mindjárt vége a Földnek, ugyanis útban van egy hiperűr-bekötő-útnak, így pár percen belül megsemmisül. Stopposként távoznak a bolygóról, egy vogon űrhajóra kerülnek, ahonnan pedig felveszi őket az Arany Szív nevezetű hiperszuper hajó. Itt lép színre három újabb főszereplő: Zaphod Beeblebrox, a Galaxis Elnöke, Trillian, az okos és szép lány, aki szintén ember és Marvin, a depressziós robot. Az útjuk Magrathea-ra vezet, az alvó bolygóra, akiknek lakói a gazdasági válság miatt felhagytak azzal a jövedelmező üzletükkel, hogy egyedi megrendelésre készítettek bolygókat a gazdag embereknek. Ám Zaphod-ot üldözik a rendőrök, mivel gyakorlatilag ellopta az Arany Szívet, így innen is meg kell lépniük és itt ér véget az első kötet, amit valójában még négy darab folytatott 1992-ig bezárólag .
Megtudjuk, hogy mi az Élet, A Világmindenség Meg Minden nagy kérdésére a válasz: !42!, hogy nem szabad elindulni otthonról törölköző nélkül, a vogon költészetbe bele lehet halni, a Bábel-hal könnyen megoldaná itt a földön is a nyelvi akadályokat, a Földről csupán annyit érdemes tudni, hogy jobbára ártalmatlan, de a legfontosabb, hogy ne ess pánikba!
Ja, és még külön világnapot is kapott, május 25-ét, amikor a rajongók ténylegesen törölközővel az oldalukon lépnek ki az utcára, ezzel is demonstrálva elhivatottságukat. Egyébként akár tök jó ismerkedési alap is lehet.
Szóval mindez igen szuggesztív és magával ragadó bír lenni, szórakoztató, de egyben nagyon fárasztó is, voltak olyan pillanataim, amikor szó szerint a Földön ragadtam volna inkább, csak ne, mert már sok volt, de úgy egyébként szerintem megvan az egyensúly: aki kevésbé kocka, elégedetten bólinthat, és mondhatja, hogy köszönöm, ennyi elég volt, szépen le tudja tenni, akinek meg nem volt elég, az hozzáfoghat a világ leghosszabb trilógiájának másik négy részéhez. Még nem döntöttem merre billenek.
Sokan annyira szeretik ezt a regényt, hogy rajongásukból szinte vallást csinálnak: megülik a törölközőnapot, életük értelmének a 42-t nevezik meg… Én még távolról sem tartozom közéjük.
Ez a regény tipikus példája annak, hogy egy intelligens ember leül az üres lap elé, és mindenféle terv nélkül teleírja azt, majd ezt a szöveget aztán mások elolvassák. Ha a dolog úgy alakul, hogy ezek az emberek vevők a szerző stílusára, akkor előfordulhat, hogy kultuszkönyvet csinálnak belőle.
E könyv jellemzői, amik figyelemreméltóvá teszik:
- műfajára nézve valamiféle abszurd sci-fi
- abszurd angol humora és beteges paradoxonjai mindenféle embert el tudnak szórakoztatni
- tartalma kellőképpen elgondolkodtató
- olyan részeket tartalmaz, amik mélyen az ember elméjébe vésődnek (pl. 42, pángalaktikus gégepukkasztó, bábel-hal, törölköző, stb.), és az élet minden második területén eszébe jutnak
- bír a sci-fik azon jellemzőjével, hogy „előre megmond” dolgokat
- bír az angol humor azon jellemzőjével, hogy aki szereti, az a röhögéstől, aki nem szereti, az a kíntól fetreng a földön (vagy éppen egyik se, és unalmasnak találja a könyvet, esetleg távolságtartóan szemléli, ahogy én is olvastam volt)
- mer idióta és modoros lenni, mert tudja, hogy ezt nem csak hogy megbocsátják, de még szeretik is
Ami annyira nem figyelemreméltó:
- bizony, ez a könyv igencsak hosszúra sikeredett
- rossz döntés volt megfilmesíteni
- a nihilista (42-ista) hangvétel csak a nihilistáknak (42-istáknak) jön be
Észrevételeim és véleményeim:
- A könyv egy olyan Világegyetemben játszódik, amiben megbomlott a rend. Nem az a békés, szép, fenséges világmindenség, amilyennek a hétköznapi ember látja, hanem egy rendezetlen, csupa abszurddal és rondával, értelmetlennel és idegesítővel tele világban.
- A szereplők (főleg Arthur, Ford és Trillian, akik pedig mondhatni főszereplők) szinte teljesen jellem nélkül valók. Nem lehet őket kedvelni vagy nem kedvelni, mert nincsenek igazi tulajdonságaik. Arthurral talán csak azért lehet valamelyest azonosulni, mert ő egy földlakó (mondjuk Trillian is az, csak ezt nem hangsúlyozzák túl). Zaphod amolyan szerethető idióta, ő talán a legkidolgozottabb szereplő. Marvint sokan szeretik, szerintem kissé idegesítő – de az abszurd jelleme tényleg jópofa. De akkor is hiányolom a valódi szereplőket.
- Vajon milyen lehet a Hooloovoo (a kék szín egy szuperintelligens árnyalata)? Szívesen megnéznék egyet! :-)
- A valószínűtlenségi hajtómű csak szerintem zagyvaság, vagy tényleg az? (ha kevésbé lennék szégyenlős, azt mondanám: „Hű, ez zseniális!”, de azt hiszem ez egyszerűen abszurd, és ezzel nincs is semmi gond)
A két általam olvasott rész kritikája:
- Sokáig tartott, míg belerázódtam, addig kifejezetten idegesített a stílusa. Zaphod (és többek között az imént említett Hooloovoo) megjelenésénél majdnem abbahagytam. Az első részben benne van sok minden – de összességében elég kevés. Talán önmagában nem is állna meg a lábán. Pedig humor és emlékezetes elemek rengeteg van benne. De teljesen lezáratlan. Az utolsó mondatok:
„ - Oké bogaram, kapaszkodj! – mondta Zaphod. – Bekapunk valamit az Univerzum Pereme Étteremben.”
- Szóval, ez így nem volt kielégítő. Belekezdtem a második könyvbe is, amelynek címe: Vendéglő a világ végén. Minthogy az Univerzum időbeli végére gondolnak (ha nem vagyok spoileres), nem pedig a peremére, az utolsó mondat nem is volt pontos.
Ez a könyv már jobban tetszett, mint az előző, de ez a két könyv csak együtt tesz ki egyet. Itt a leírások már képszerűbbek, és sokkal jobban bele lehet magunkat élni a történetbe (ami itt ráadásul még nevezhető is történetnek). Érdekesebb is az egész. Azonban a végén elveszítjük a fele társaságot, és így egyértelmű, hogy lesz folytatás. Azonban a felemás lezárás, ahol megtudják, mi a kérdés, amire a válasz a 42, negatív módon kielégítő – ez azt takarja, hogy úgy döntöttem, kábé értem, mire megy ki a játék, és ebből elég is volt. Nem szeretnék tovább hallgatni egy olyan embert, aki szerint az élet, a világmindenség meg minden értelme 42. Ezt nem lehet tovább ragozni. Vagyis lehet, de minek. Mert 42? Azért akár lehetne vonat elé leguggolni is.
Szóval, kinek és hogyan ajánlanám ezt a könyvet? Csak annak, akit érdekel. Mert bizony nem egy épületes olvasmány, ha érdekes és vicces is.


Viszont van egy érdekes eleme: noha alig van több életindok benne, mint a Semmi Pierre Antonjában, az ember még sem úgy teszi le, hogy már készíti is a kötelet – inkább mosolyog. Miért? Talán azért, mert mosolyogni még mindig jobb, mint sírni, még ha inkább az is lenne indokolt. Vagy talán mert jól esik egy olyan univerzumba visszajönni, aminek a 42-nél több az értelme.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A csendes amerikai


1952. A francia gyarmaton, Vietnamban vagyunk, ahol véres harcok folynak a kommunisták és a franciák között. Saigonban viszonylagos csend uralkodik, ahol Thomas Fowler, angol újságíró és Phoung együtt, békésen élik mindennapjaikat. Mígnem egy nap megjelenik Alden Pyle, az Amerikai Kereskedelmi Hivatal munkatársa, aki első látásra beleszeret Phoungba. 
A regényre sok jelzőt aggathatunk, de romantikusnak akkor sem nevezhetjük. A szerelmi háromszög csak a keretét adja annak a sokkal mélyebb erkölcsi, ideológiai és filozófiai mondanivalónak, melyek nyíltan vagy burkoltan jelen vannak a kötet lapjain.Greene nem csak három személyről ír, hanem három nemzetről is, melyeket a főhősök jelenítenek meg: a függetlenségre törekvő Egyesült Királyság, a csendes (de pofátlan és tolakodó) USA, valamint a jövőjét kereső Vietnam (és a francia nyomozó, Vigot, aki megpróbálja a rend és nyugalom látszatát kelteni a gyarmaton).
Az egész regény hangulata komor és lehangoló, mégis az olvasót magával tudja ragadni. Fowler szavai, csendben gyökeret eresztenek agyunkban, és azon kapjuk magunkat, hogy olvassuk tovább a szöveget, de mégis lemaradtunk az előző gondolatnál.
Most először éreztem azt, hogy a magyar nyelv gazdagsága ellenére jobb lett volna eredeti nyelven olvasni a regényt. Green a csattanót pont egy olyan szóra helyezte, amely angolul több mindent is jelenthet, azonban a magyarban mind a két utalásra külön szavunk van. Bár a fordító megpróbált lavírozni a két jelentés között, nem kerülhette el az idő előtti lelepleződést.
Elbeszélések:
A kötet majdnem felét elbeszélések teszik ki, szám szerint 11. Ezek között van rövidebb is, hosszabb is, azonban egy valamiben megegyeznek: mindegyik hangulata komor.
Greene a hétköznapokba invitál el bennünket, ahol egyszerű emberek élik a mindennapjaikat. Azonban mindig van egy valaki, aki kilóg a sorból, aki szerencsétlenebb a többinél.
Írásaiban valahogy olyan közel tudja hozni a szereplőit az olvasóhoz, hogy napok múltán az ember nem tudja eldönteni, hogy a történetet olvasta, vagy valamelyik ismerősétől hallotta. Attól függetlenül, hogy a “főhősök” negatív vagy pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek, azonosulni lehet velük. Olyan emberire, esendőre formálta karaktereit, hogy az együttérzés, megértés és szeretet mindegyiket megilleti.
Számomra két novella emelkedik ki a többi közül:
- A hazajáró Josephine: A friss házasok közé lassan, de biztosan éket ver a férj volt élettársa, Josephine. Azzal, hogy üzeneteket hagy, leveleket ír a házaspárnak, és kedves hangvétellel, de kioktatja az arát, valamint, hogy emlékezteti őket, hogy a közös életük előtt is volt kapcsolatuk a külvilággal, és boldogok is volta, elindít egy önvizsgálatot a felekben, és rájuk erőszakolja a csalódottság érzését.
- Az alagsori szoba: Egy kedves, barátságos hangulattal indító történet, ami tragédiába végződik, és megváltoztatja egy kisfiú, Philip életét. Maga az esemény nem kirívó eset, mégis egy gyermek szemével nézve, akinek minden újdonság, felfoghatatlan.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ezt is el...



„Erdős Virág egy voyeur. Abból a szerencsétlen fajtából, aki nem perverz örömmel bámulja, sőt nem is önként választja esti meséül a ki-, be- és átbaszást, de sokkal közelebbről kénytelen végignézni, mint ahonnan szeretné. Feltételezem, sehonnan sem szeretné. Ebben egyáltalán nem különbözik a többi magyar állampolgártól, valakivel mindig ki van baszva. Az asztalt verve anyázó, vagy a kiábrándult sóhaj mögé odabiggyesztett szó azonban elszáll, a verset viszont könyvbe szedik. Belemászik a fejekbe, meg a főiskolai tananyagba, és a legváratlanabb időpontokban kényszerít arra, hogy napokig ismételgessünk egy-egy „baromi primitív" rímet. "jönni-menni szandi nélkül/összebújni randi nélkül/becuccolva bárhova/a legszebb vers egy szálloda/egy dakszliját mosó masa/egy döglött hal fehér hasa/vonattfütty és dudaszó/a legszebb vers egy csúnya szó" Az év legfontosabb és legnépszerűbb közéleti versei a Rájátszásnak köszönhetően dalokként is befészkelték magukat az agyunkba, a szerző kimondja, leírja, meggyónja, sőt elénekli helyettük is  Erdős Virág nevét pedig idén az is megismerhette, aki az elmúlt 20 évet egy kő alá rejtett reklámszatyorban töltötte.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS