FEJÉR CSABA / 469.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Családtörténetünk darabkái Grecsó Krisztián: Jelmezbál


Grecsó Krisztián legújabb regénye megjelenése óta rendkívül nagy népszerűségnek örvend a kritikusok és főként az olvasók körében. A szerzővel rengeteg dedikálást, interjút, író-olvasó találkozót szerveznek, ami természetesen azért is lehetséges, mert van rá igény a közönség részéről. A Jelmezbál a Bookline és a Líra áprilisi sikerlistáján is az első helyen szerepelt, az idei könyvfesztiválon pedig a Magvető kiadó legnagyobb példányszámban eladott könyve lett.


A borító egészen jól megtervezett, szemléletesen tükrözi a regény koncepcióját. A tér üressége kivetíthető a falusi élet sivárságára és céltalanságára, a szereplők önkeresésére. A falevelek összetömörült, mégis szuverén sodródása és légtérbe özönlése ugyanakkor felkavarja a békét és a nyugalmat, megteremti a dinamikusságot – akárcsak a regény karaktereinek belső vívódásai, önreflexiói. A történet alapvetően izgalmasnak és egyben elgondolkodtatónak ígérkezik. A majd’ háromszáz oldalas regény lapjain – a fülszöveg ajánlója szerint – egy krimibe ágyazott, generációkon átívelő családregény mozaikkockái bontakoznak ki és állnak össze a végén szerves egésszé. Ennek ellenére a szerző igazi populáris, már-már klisébe hajló témákat boncolgat: nagy szerelmek, árulások, remények, lemondások, éveken át húzódó súlyos elhallgatások. A mű nem mindennapi szerkezete, megformáltsága révén azonban fel is oldhatná az unásig ismételt kérdésköröket – de nem teszi. A két meggyilkolt lány és harmadik, eltűnt társuk története jóformán csak a szűk keretet képezi, a többi cselekményt a kiragadott élettörténetek darabkái adják, némi helyénvaló társadalomkritikával vegyítve. A Jelmezbál strukturális felépítése rendkívül eredeti, és maga az ötlet kivitelezése is elismerésre méltó: az író rutinosan lavírozik az egymástól időben és térben néhol meglehetősen távol lévő epizódok között. A hagyományos dialógusok hiányoznak, ezeket a szereplők tudatának belső őrlődései, monológjai, a külvilág felé is kivetített gondolatfoszlányai helyettesítik – egyes pontokon nem is olyan egyértelmű, hogy valóban kimondott szavakat olvasunk-e. Ennek megfelelően formailag idézőjelek pótolják a gondolatjeleket. A történetfűzés azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Vannak jól és kevésbé jól megalkotott részek is: az első és az utolsó fejezetek ígéretesek, a regény közepe azonban kissé ingerszegény. A könyv első kétharmadában fejezetenként – néhány kivétellel – teljesen új szereplőket, életeket ismerünk meg, s mivel egy-egy történetet, karaktert csak felületesen érint, de ki nem bont a szerző, jelentőségük számos esetben elsikkad. Túlságosan töredékesek, szerteágazóak a kapcsolatrendszerek és az események ahhoz, hogy hatni tudjanak. Csak kóválygunk a felvetett eseményszálak között, s épp mire belemerülhetnénk az egyikbe, már jön a következő – így nehéz mit kezdeni velük. Szinte minden fejezetben lélektani fejtegetésekbe bocsátkozik az író, de ezek igazán mély impressziók kiváltásához erőtlennek bizonyulnak. A regény novellákra esik szét – és így, visszatérő szereplőkkel bizony jobban meg is állná a helyét.

„Minden mindig volt már egyszer. És még lesz is. Hatvan fölött nem éri meglepetés az embert, ha csak az nem, hogy minden ugyanolyan”, hangzik el ez a mondat a Jelmezbál egyik szereplőjének szájából. Kicsit maguk az eltérő életkorú vidék- és városlakók is ilyenek: nem nagyon különböznek egymástól, kevés szereplőnek vannak a többiekétől eltérő személyiségjegyei, motivációi – mintha mindenki összemosódna valahol, és a fiatalok is megvénültek volna már. Ezért csak két-három megfoghatóbb, jellegzetesebb karakter az, akivel az olvasó közelebbi kapcsolatba kerülhet vagy azonosulni tudna.

Az apró, homályos pontok összeillesztésén segíthetne a mű többszöri újraolvasása, ehhez viszont nem elég érdekfeszítő. Időnként vannak jól megragadott, hangulatos képek, egészen átütő, hiteles leírások és mélyen gyökeredző emberi tapasztalatok, néhol azonban túlcsordulnak, és erősen mesterkéltnek tűnnek – sőt akadnak enyhén hatásvadász jelenetek is, amik gyengék a cél beteljesítéséhez. Utóbbihoz tartoznak a szexuális fantáziálásokhoz, erotikus aktusokhoz kapcsolódó részek. A szerző egészen más stílusban mutatja be ezeket, minden más történetfoszlányhoz képest sokkal erősebbek, tárgyiasítottabbak. Azért is erős a közöttük húzódó kontraszt, mert stilisztikailag egyenesen kiugróak a könyv egészének hangulati szférájából, más eszközök hiányában azonban sablonosak és erőltetettek: nem biztos, hogy a vulgáris szavak és kifejezések felsorakoztatása a legjobb módszer a kívánt hatás eléréséhez.

Grecsó Krisztián saját nyilatkozata szerint a valóságban is a könyvben szerveződött töredékesség mintájára működnek a családok, hiszen a távolabbi családtagokra már nem látunk rá, itt pedig az olvasó lehet a nyomozó, aki kideríti, hogyan függnek össze az események, és milyen viszonyban vannak egymással a szereplők. Az azonban már a regény első fejezetei után kiderül, hogy ez nem egy feszültséggel teli krimi, így emiatt nem is igazán akarunk nyomozni, legalábbis nem a detektívregény megszokott értelmében. Mindazonáltal ne várjunk könnyed szórakozást a könyvtől. Inkább valamiféle, a különböző emberi perspektívákból töltekező, gomolygó merengésre alkalmas olvasmány ez – a történetek hangulata ugyanis többségében magával ragadó.

Grecsó Krisztián: Jelmezbál, Magvető, 2016.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Girl Online



A 25 éves Zoe az Y generáció nemzetközi sztárja, aki Zoella néven pár éve indított divat- és sminktanácsadási csatornát a YouTube-on. Korosztályából sok lány őt tekinti legbizalmasabb barátnőjének, akivel fiúkról, családról, suliról és divatról, szerelemről és félelmekről is őszintén lehet beszélni. A Girl Online megdöntötte a megjelenés hetében legjobban fogyó könyv eddig világrekordját, 35 országban vehetik kézbe a rajongók.

Pár megdöbbentő adat Zoelláról:

3 millió Twitter követő, 3.5 millió Instagram követő, 7 millió YouTube feliratkozó, 2 millió Facebook like. 

A brit kisvárosban élő Penny Porter úgy akarja legyőzni szorongásos rohamait, hogy blogot indít, és ismeretlenekkel osztja meg érzéseit, gondolatait. GirlOnline álnéven bele is vág, de egy szerencsétlen baleset elrettenti a folytatástól.
Penny és családja a karácsonyt New Yorkban tölti, ahol a lány megismerkedik (és fülig beleszeret) egy izgalmas és sármos zenész srácba. Pár nap alatt megfordul velük a világ, Noah a legjobb dolog, ami Pennyvel történhet, és a lány azonnal világgá is kürtöli újdonsült boldogságát a blogon… csak azt nem sejti, hogy ezzel lavinát indít el, és nemsokára több ellensége lesz, mint ahány barátja…
Vajon megbízhatsz a legjobb barátodban, ha a szerelem a tét? És a szerelmedben, ha a boldogság? 
Főszereplőnk egy 17 éves angol lány, aki vörös hajú, átlagos testalkatú, még átlagosabb tanuló. Penny-t az emeli ki a sorból, hogy jól fényképez. A lány Elliottal, a homoszexuális falszomszédjával beszél meg mindent, ami kamaszként foglalkoztatja. Például Ollie, a fiú, akiért oda van, vagy a legjobb (ex) barátnője Megan, aki mostanság eltávolodott tőle. Elliot tud arról, hogy Pennynek pánikrohamai vannak mióta a családjával néhány éve autóbalesetet szenvedett. Szerencsére súlyosan nem sérült meg, de ez borzasztó élmény kihatással van a mostani életére is. A lánynak pánikrohamai vannak, amikről nem mer beszélni. Egy ilyen eset után határozza el, hogy blogjában, amit Girl Online néven vezet ír erről. A blogot eleinte csak Elliot olvassa, aztán ahogy szaporodnak Penny életéről a posztok egyre több olvasója lesz. A lány névtelen marad az interneten, de ott egyre többen vállalnak fel vele sorsközösséget. A pánikrohamos bejegyzésre sok komment érkezik, és Penny érzi, hogy jót tett neki ez a vallomás. 17 évesen nagyjából minden lány hasonló dolgokon ment keresztül. Kik is az igazi barátaink? Miért cikiznek ki a többiek? Ha valamit elszúrunk, akkor az miért mindig a nagy nyilvánosság előtt történik és miért nem otthon a szobánk falai között? Miért történik mindennap velünk valami ciki dolog? Hogyan lehet túljutni a pánikoláson?
A lány bénázásai és kérdései biztos, hogy mindenkiben felmerültek már vagy elgondolkozott már rajtuk saját példája, vagy egy hozzá közelálló személy miatt. Penny olyan, mint mi voltunk 17 évesen, vagy mint bármelyik tini. Ciki és kínos helyzetekbe kerül, amikor "randizik" vagy hasra esik egy iskola előadáson, amiről videó felvétel is készül. Ez később kikerül a Facebookra, és Penny ettől még kellemetlenebbül érzi magát. Ismerős szituáció igaz? Naponta hallani ilyen esetekről, és olyan történetekről, ahol a személyiségi jogokat semmibe veszik más diákok, és kinevetik a másikat. Penny cikis helyzete szüli azt, hogy a lány végül szüleivel tart New Yorkba, ahol teljesen megváltozik az egész élete.Penny a Nagy Almában, ahová édesanyját azért hívják, hogy szervezzen meg egy esküvőt, találkozik Noah-val a sráccal, aki pár évvel idősebb nála és elképesztően jó fej. Nem tud semmit sem Penny cikis videójáról, se a blogjáról, csak egy fiú, aki olyan, mint bármelyik más. Vagyis éppen olyan, mint akit érdekel Penny. Kettőjük kapcsolata könnyedén indul és alakul a barátságból szép lassan szerelemmé. Mert hát egy tinisztoriba kell szerelem. Noah egy kicsit álompasi volt, még ha tudjuk, hogy Penny nem is tündérhercegnő, de néha úgy éreztem, hogy ez már már Hamupipőke történet (van egy két utalás egyébként erre a mesére a könyvben). Aranyos páros voltak együtt, és sok romantikus pillanat van a könyvben, amit nem fogok elfelejteni. És bár 17 éves lányokról és kicsit idősebb fiúkról szól a könyv ez megmarad ezen a szinten is. Tényleg ifjúsági, de ez nem is baj, nem is illett volna a könyvbe más. Szerettem, hogy az írónő sok-sok romantikus jelenetet, beceneveket és közös pontot belecsempészett a Girl Online-ba.
Zoella első regényét szeretni fogják a tinik, de az idősebbek is, mert magukra ismernek a bénázó tinilány szorongásain. A felnőttek pedig azért olvassák el, mert Zoella szülei normalitásából sokat lehet tanulni, és abból is, hogy hogyan kezeljük a kamaszunk pánikrohamait, és érzékeny kis lelkét.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az afrikai




A Magyarországon már a hetvenes évek óta ismert, friss Nobel-díjas J. M. G. Le Clézio e melankolikus hangulatú regényében egyfelől apjának, a hosszú éveken át gyarmati orvosként dolgozó "afrikainak" állít emléket, másfelől megosztja az olvasóval saját gyermekkori élményeit, annak a néhány évnek a tapasztalatait, amelyet (fivérével együtt) apja mellett töltött Nigériában. Ám mindeközben elénk tárul egy varázslatos, egzotikus és egy európai ember számára szinte felfoghatatlan világ is – annak a hajdan volt, bő hatvan évvel ezelőtti Afrikának a világa, amelynek szépségére, különlegességére és természetes tisztaságára még a gyarmatosítók, illetve azok gyermekei is rácsodálkoztak. És amikor egy Nobel-díjas író "csodálkozik rá" a fekete kontinensre, abból egy, a szívhez s az értelemhez egyaránt szóló, megkapó és tanulságos könyv születik, melyet apák és fiúk egyaránt örömmel fognak lapozgatni. 

Afrika. Mit jelentett ez a kisfiúként odakerült Cléziónak? A végtelen szabadságot, a rohangálást a homlokig érő fűben, a forró, állatok hangjaival benépesített éjszakákat, a minden kényelmet nélkülöző apró kunyhót, magát agyermekkort? Az afrikai. A gyarmati orvosként dolgozó apa, akit a háború elválaszt feleségétől és pici gyermekeitől, aki országnyi területet és több ezer embert lát el egyedül, kezdetleges felszereléssel és minimális gyógyszerekkel küzdve a maláriával, leprával, vérhassal, kwashiokórral és a hatalom igazságtalanságával, végül belerokkanva, belekeseredve az egészbe? 
Minden ember életében eljön a nap, amikor felteszi magának a kérdést: ki vagyok én? Honnan jöttem? Hogyan formált a szüleim jelleme, a környezetem azzá, aki ma vagyok? Egyáltalán kik a szüleim, anyám és apám, az általam ismert szerepük mögött? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a könyvben, de már nem ítélkezve, forrongva, hanem a megismerés vágyával, elfogadva apját, kultúráját, Afrikát és az afrikait úgy, ahogy vannak. Úgy, ahogy ő látja, ismeri és szereti őket.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Saul fia (12) előzetes

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Oscar-díj: Nemes Jeles László átvette az Oscar-díjat - A Saul Fia nyert ...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyáry Krisztián: Igazi hősök – Geszti Péter könyvajánlója

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyáry Krisztián: Igazi hősök – Kulka János könyvajánlója

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyáry Krisztián: Igazi hősök – Szávai Viktória könyvajánlója

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Patrick Modiano: Nászút (Klubrádió)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nászút





A Nászút, a Nobel-díjas Patrick Modiano legújabb magyarul megjelent kisregénye tökéletesen illeszkedik az eddigiek sorába: egy újabb letisztult, titokzatos, noir elemekben bővelkedő minimalista történet, amelyben számtalan idősík keveredik és folyik egymásba.
Jean B-t, a középkorú dokumentumfilm-rendezőt egy forró nyári nap felesége és barátai kísérik ki a párizsi reptérre, hogy elutazzon Rio de Janeiroba legújabb filmje forgatására. Jean azonban úgy dönt, hogy nem megy. Befejezi eddigi fásult, megunt életét, és az utóbbi időkben menekülésnek is betudható utazásokat felváltja egy újabbal: Párizsból Párizsba; anélkül, hogy bárkinek is szólna erről. Mindezt azonban nem azért teszi, hogy rendezze magában a problémáit: felesége szeretőt tart, a munkája többé már nem elégíti ki, már mindent csak rutinszerűen végez. Ennek más az oka, Jean ugyanis titkos tervet dédelget: már régóta meg akarja írni egy titokzatos nő, Ingrid életrajzát, akivel még fiatal korában találkozott, aki talán először sugárzott szeretetet felé az életben, és aki már évekkel korábban ismeretlen okból öngyilkos lett.
Modianóra mindig is jellemző volt az, hogy a történetei több idősíkban játszódtak, de a Nászútra ez hatványozottan jellemző. Jean a ’80-as évek végén a fővárosban bujkálva emlékszik vissza a ’70-es évek Milánójára, ahol és amikor is értesült a nő haláláról; a ’60-as évek francia Riviérájára, ahol stoppoló kamaszként találkozott Ingriddel és annak férjével, Rigaud-val; majd néhány fellelt dokumentum és felkeresett helyszín, valamint saját érzései alapján rekonstruálja a világháborús időszak Párizsát és a pár megismerkedését. Így nem is csoda az, hogy sosem érzünk a talpunk alatt szilárd talajt, fogalmunk sincs, melyik helyszínen és melyik idősíkon fog folytatódni a történet.
A francia szerző visszafogott, mint mindig. Nemcsak nyelvileg (a kötetet ezúttal Gulyás Adrienn fordította – mondhatom igazán kitűnően), de történetileg is: a 160 oldal alatt alig-alig tudunk meg valamit a főbb szereplőkről, nem tudjuk meg, mitől romlott meg Jean házassága, miért nem érzi jól magát utazó filmesként, ahogy nem tudunk meg szinte semmit sem Ingridék életéről. Az elhallgatás annyira teljes, hogy például a zsidó szó sem szerepel a világháborús résznél, holott sejthető, hogy a lánynak a származása miatt kell bujkálnia.
A történetek önmagukban talán nem állták volna meg a helyüket, de így egymásra kopírozva, összekapcsolódva mégis többet adnak, mint amik, túlmutatnak önmagukon: például maga a nászút is olyan új, megfoghatatlan, melankolikus jelentést kap, amely óhatatlanul is beleivódik az olvasóba, és egy idő után, a szót felidézve beugrik ennek a zseniális kisregénynek a hangulata. Mert a Nászút inkább egy érzés, mint egy szimpla történet.



Mivel már az összes Modiano-kötetet olvastam, kijelenthetem, hogy a Nászút mindenképpen a magyarul is elérhető könyvek legszűkebb élvonalába tartozik, összetett, élvezetes olvasmány – akik szeretik az írót, azoknak kötelező, akik pedig még nem olvastak tőle, azoknak bevezetőül erősen ajánlott.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Amerika! Visszaintegetsz?



Egy amerikai fiú, egy magyar lány, egy óceánt áthidaló szerelem … és ami utána jön: kultúrsokk, honvágy, egy idegen kultúrába való beilleszkedés s mindez sok-sok öniróniával, szórakoztatóan: Amerika! Visszaintegetsz?
A főhős, eredetileg nyíregyházi bölcsészlány, kalandvágyó, kíváncsi és igényes – harmincas évei elején jár, úgy érzi, eleget kísérletezett már önmagával, és most már szeretné megtalálni élete „középpontját” mind a munkában, mind a szerelemben. Járt zarándokúton és kolostorban, próbálkozott ezoterikus jóslatokkal és kártyával, igyekszik ráhangolódni a „Mindenség” termékeny áramlataira, amellett talpraesett és két lábbal áll a földön, csak éppen mintha egészen idáig elkerülte volna a szerencse. – Vagy mégsem? Sok kisebb-nagyobb viszontagságon keresztül jutunk el a válaszokig. Közben megismerjük a mai Amerika mindennapjait egy odavetődött magyar lány szemszögéből, megismerjük a főhős barátnőjének párhuzamos szerelmi történetét, sok-sok humorral, iróniával megspékelve, nagyon átélhető, magával ragadóan személyes formában. Sodró történet, amely még a végén is tartogat meglepetést…

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS