Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak.
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?"
Több mint egy hete olvastam már az Afrikai akácot, de még mindig élénken él bennem ez a történet. Jennifer McVeigh könyve bár fantasztikusra sikerült, nem érzem úgy, hogy szívesen olvasnám el még egyszer, mert néha túlságosan fájdalmas volt.
Frances az apja hirtelen halála miatt kénytelen sietős döntést hozni: elfogadja nagynénje ajánlatát, vagy kénytelen hozzámenni egy olyan emberhez, akit nem szeret és nem is ismer, ráadásul Fokföldön lakik. Végül a mérleg Fokföld oldalára billen, ezért útnak indul a számára antipatikus férfihez. Az útja során azonban megismerkedik a jóképű és vonzó William Westbrookkal, aki megmutatja Francesnek a szenvedélyt és a szerelmet. A kérdés csupán az, hogy vajon ki nyeri el végül Frances szívét és vajon sikerül-e a lánynak beilleszkednie egy teljesen idegen környezetbe?
Maga a történet engem nehezen tudott magába szippantani, ennek egyik oka, hogy Frances személyisége engem nem nyűgözött le, sőt néhol még idegesített is. Rengeteg olyan döntést hozott meg, amivel én egyáltalán nem értettem egyet, ennek oka pedig az, hogy Francesnek még sokat kellett változnia, hogy megértsen és elfogadjon dolgokat. Bizonyos helyzetekben naivan és gyerekesen viselkedik, emiatt sokszor észre sem veszi az értékes dolgokat ami szinte az orra előtt van. Természetesen az idő előrehaladtával megváltozik, átalakul és ezért egyfajta fejlődésregénynek is felfoghatjuk az Afrikai akácot, de nyilván azért ez a regény ennél sokkal többről szól.
Maga a cselekmény olvasmányos, főleg miután útra kell a hősnőnk, onnantól kezdve viszont már egyszerűen képtelen voltam tőle elszakadni. A regény erőssége Afrika, ahogy mindenféle túlzó sallang nélkül tárul elénk, az a fajta nyersesség amit ilyenkor kiéreztem a könyvből teljesen lenyűgözött. Ugyanekkor viszolyogtam is tőle, nem akartam tudni milyen ott élni, milyen nehéz a sorsa az embereknek, milyen az amikor nincs pénzed és meg kell küzdened mindenért. Egyfajta kettős érzés alakult ki bennem a történet iránt, de ez nem jelenti azt hogy maga a könyv összességében nem lenne jó, hiszen a hatása alatt vagyok mióta csak letettem, szinte minden egyes apró mozzanatra, cselekményre emlékszem és ez a sikerkönyvek egyik ismérve. Innentől kezdve meg már teljesen mindegy, hogy én mit írok, mert az Afrikai akác biztosan sokak kedvence lesz.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése