Kanada és a teljes angolszász nyelvterület egyik legnépszerűbb novellistája, számos észak-amerikai és nemzetközi díj birtokosa. A 82 éves Alice Munro első kötete a Boldog árnyak tánca (Dance of the Happy Shades) 1968-ban jelent meg és főkormányzói állami kitüntetésben részesült (Governor General's Award), majd 1971-es következő kötete, az Asszonyok, lányok élete (Lives Of Girls And Women) elnyerte a Kanadai Könyvkereskedők Szövetségének Nemzetközi Könyvdíját, 1980-ban The Beggar Maid című kötetéért pedig Booker-díjra jelölték. Történeteit többször megfilmesítették, többek között Sarah Polley 2006-ban Egyre távolabb címmel rendezett filmet a The Bear Came over the Mountain című novellából.
Első novellája egyetemista korában jelent meg 1950-ben. Iskolai évei alatt pincérként és könyvtári kisegítőként is dolgozott, de az is előfordult, hogy nyári idénymunkaként dohányt szedett a földeken. A szárnyait bontogató írónő két év után otthagyta az egyetemet, és hozzáment James Munróhoz, akivel Vancouverben alapítottak családot.
Három lánya született. Második gyermekét még egynapos korában elvesztette. Kétségbeesetten írt a terhességei alatt, mert azt hitte, hogy utána soha többé nem lett képes. Minden terhessége arra ösztönözte, hogy valami nagy dolgot hozzon létre, mielőtt a gyereke megszületik. Azt mondja, igazából semmi nagy dolgot nem vitt véghez, de nem lett igaza.
1963-ban férjével és két lányával a kanadai Victoriába költöztek, ahol Munro's Books néven nyitottak egy könyvesboltot, mely a mai napig nyitva áll az olvasók előtt. Munro néhány évvel később elvált férjétől, és visszatért egykori egyetemének (University of Western Ohio) berkeibe, ahol zavartalan körülmények között dolgozhatott a művein. 1976-ban újra férjhez ment a geográfus Gerald Fremlinhez.2009-ben elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat. Alice Munro bár elsősorban novellistaként ismert, műveit mégis olyan mélység, precizitás és bölcsesség jellemzi, amelyre számos regényíró egész életében csak törekedni tud. Olvasásával mindig olyan új és új dolgokat fedezünk fel, amelynek még csak a létezéséről sem tudtunk.
A Nobel történetében eddig 12 nő nyerte el az elismerést, Munro a tizenharmadik.
A díj bejelentése után készült rövid interjúban Peter Englund, a Nobel-bizottság titkára elmondta, hogy bár Munro rövid történetekben, mégis hihetetlenül pontosan tudja bemutatni az emberek közötti kapcsolatokat, anélkül, hogy ítélkezne felettük. "Kis emberek nagy érzéseiről ír - mondják róla sokan." Legutolsó kötete önéletrajzi ihletésű, tavaly jelent meg. Az ötvenes években kezdett el írni, első novelláskötete '68-ban jelent meg. Egyetlen regényt írt eddig, magyarul Asszonyok, lányok élete címmel jelent meg, többi könyve novelláskötet.A bizottság indoklása szerint a díjat azért Munro kapta, mert "ő a kortárs történetmesélés mestere".
Eddig megjelent kötetei:
Dance of the Happy Shades – 1968
Lives of Girls and Women – 1971
Something I've Been Meaning to Tell You – 1974
Who Do You Think You Are? – 1978
The Moons of Jupiter – 1982
The Progress of Love – 1986
Friend of My Youth – 1990
Open Secrets – 1994
The Love of a Good Woman – 1998
Hateship, Friendship, Courtship, Loveship, Marriage - 2001
Runaway – 2004
The View from Castle Rock – 2006
Too Much Happiness – 2009
Dear Life – 2012
Magyarul megjelent kötetei - itthon a Park Kiadó jelenteti meg Munro könyveit:
Mennyi boldogság (2011)
A Munrótól már megszokott pontos, szikár, múltidéző szövegek vakmerőbbek és provokatívabbak, mint valaha. Az öntörvényűek, a társadalmon kívüliek és a betegek mellett ezúttal felbukkannak a józanok és átlagosak is, akiknek életét az előbbiek visszafordíthatatlanul megváltoztatják. "John Updike halála óta Alice Munro az, akitől megtudhatjuk, mi a helyzet az amerikai (kanadai) kisvárosban, mit éreznek a jól fésült utca lakói, mitől szenvednek és mire vágynak.
----------------------------------
Asszonyok, lányok élete (2009)
Az önéletrajzi ihletésű Asszonyok,lányok élete Alice Munro egyetlen regénye, amely egy kislány fiatal nővé serdülését követi nyomon az 1940-es évek kanadai kisvárosában, Ontario tartományban. Az elbeszélő, Dell a város és a bozótvidék határán, ezüstróka-tenyésztő apja farmján éli kisgyerekkorát, ahol öccsével és családi barátjukkal, alkalmazottukkal, a különc Benny bátyámmal tölti ideje java részét. Amikor iskolásként a városban kezd élni, szinte csak nők veszik körül: anyja, egy határozott gondolkodású, a kisvárosi normákat áthágó asszony, aki enciklopédiát árul a helyi gazdáknak; albérlőjük és barátnőjük, a szabados életvitelű postáskisasszony és Dell iskolatársa, Naomi, akivel megosztja és átéli a kamaszkor félelmeit és féktelenkedéseit. Velük együtt vagy éppen ellenükben keresi Istent, tapasztalja meg a szerelmet és a szexualitást, próbálja megtalálni a saját útját és szerepét, miközben végig megmarad a kisvárosi élet bölcs és szellemes megfigyelőjének. Dell nyolc története megindító, mégis humoros beszámoló asszonyok és lányok életéről, a társadalmi korlátok elleni kisebb-nagyobb lázadásokról, a női szerepek változásairól, a felnőtté válás naposabb és árnyékosabb pillanatairól. Alice Munro regényét sokan Joyce Ifjúkori önarcképe női változatának, 20. századi Jane Eyre-nek, a fejlődésregény megújításának tekintik. Az Asszonyok, lányok élete megjelenése után Kanadában elnyerte az év könyve díjat, 1994-ben pedig tévéfilm készült belőle.
A Literán is megjelent Bényei Tamás a Műútnak írt kritikája a könyvről, ebből idézünk:
"Ha egy regény már a címében jelzi, hogy témája a nők élete, azzal — legalábbis magyarországi kontextusban — a szöveg korlátozottságát (kisszerűségét, trivialitását, parcialitását stb.) jelzi. Elég ránézi kötelező olvasmányaink listájára (vagy könyvvásárlási szokásainkra), és láthatjuk, mennyire mélyen beivódott irodalom (és élet-)szemléletünkbe a New York-i pszichiáter felfogása: ami a fiúkkal (férfiakkal) történik, az potenciálisan önmagában egyetemes érvényű, mindenki számára fontos, míg az asszonyok, lányok élete eleve csak a címben megnevezett olvasókat érdekli.
Ez azonban nem minden; érdemes röviden szemügyre venni a magyar és az angol cím (Lives of Girls and Women) közötti különbségeket is. A kiváló magyar fordító, Mesterházi Mónika két helyen változtatott az eredeti címen; az egyik változás tudatos döntés eredménye, a másik a két nyelv szerkezetéből adódó kényszerűség. A fordító — talán hogy az olvasó ne gondolhasson a rossz emlékű Lányok, asszonyok című szocreál magazinra — először is megfordította a cím eredeti, időrendet követő sorrendjét, s így az „asszony" már nem a „lány" után következő életszakasz jelzője, hanem mintegy általános kategória (az angolban egyébként a „women" szó alapvetően nőt jelent, illetve felnőtt nőt, hiányzik belőle a férjezettség konnotációja). A másik változtatás valóban elkerülhetetlennek tűnik: míg az eredeti cím lányok és nők „életeiről" beszél, addig a magyarban ez a megoldás nagyon erőltetett lett volna, és maradt az egyes szám, amely viszont egynemű, homogén — na jó, asszonyok és lányok csoportjából álló — kategóriává változtatja a nőket. Az asszonyoknak és lányoknak van valami sajátos élete, amely egyrészt különbözik a férfiakétól, másrészt viszont önmagán belül egységes. Munro regénye pedig nem egyszerűen a sajátosan női testi és lelki tapasztalat megörökítése, hanem épp arról szól — néha hosszabb portrék, néha pár mondatban felvázolt sorsok segítségével —, mennyiféle különböző női (asszonyi, lányi) élet lehetséges (még akkor is, ha a gyakorlatban a képzeletbeli életek általában bizonyos sémákba rendeződnek). A regény egyik legnagyszerűbb vonása — amely csak annak számára meglepő, aki nem olvasta Munro zseniális novelláit — épp az, hogy egy poros és unalmas kanadai kisváros életében is meglátja a sokféleséget, varázslatosan mondva újra azt a közhelyet, hogy annyi világ van, ahány tudat.
A cím tehát feminista módon is olvasható — erre utal az is, hogy a regényben a kifejezés épp a főszereplő felvilágosult és a nőjogi küzdelemben is részt vevő anyjának szájából hangzik el (212–213), ezt az olvasatot azonban számtalan elem bizonytalanítja el — többek közt a főszereplő-elbeszélőt édesanyjához fűző ellentmondásos kapcsolat." ---> FOLYTATÁS
-----------------------------------
Egy jóravaló nő szerelme (2009)
A szerelem áll Alice Munro nyolc történetének középpontjában: az, hogy mi mindent meg nem tesznek érte az emberek, hogyan viselkednek, ha megszerzik, akire vágytak, hogyan hagyják, hogy elsodorja őket a szenvedély, és milyen árat kell fizetniük érte.
Hősei: a lányok, a nők és az asszonyok Kanada kisebb és nagyobb szigetein, városaiban titkok, hazugságok és elfojtások között élik mindennapjaikat, próbálják megérteni jelenüket, egykori döntéseiket, melyek következményeit egy életen át viselik. Személyiségük varázsa jórészt abból a bátorságból ered, amellyel képesek őszintén szembenézni a múltjukkal, képesek átélni a változás és az elmúlás érzését, hogy előbb vagy utóbb, így vagy úgy valamiféle derűs nyugalommal megbékéljenek sorsukkal.
Részlet A gyerekek maradnak című novellából:
Pauline még ki sem nyitotta a szemét, máris tudta, hol van. Semmi nem lepte meg. Aludt, de nem olyan mélyen, hogy bármit elengedjen.
Briant a főépület parkolójában várta meg a gyerekekkel, és elkérte tőle a slusszkulcsot. Azt mondta, ott a szülei előtt, hogy valamire még szüksége van Campbell Riverből. Brian megkérdezte, mire. És van-e pénze.
– Semmi különösre – magyarázta, hogy Brian azt hihesse, tamponra vagy fogamzásgátlóra, amit nem akar a nevén nevezni. – Van.
– De tankolnod is kell – figyelmeztette Brian.
Később beszélnie kellett vele telefonon. Jeffrey azt mondta, neki kell felhívnia.
– Mert tőlem nem fogadná el. Azt hinné, hogy elraboltalak, vagy ilyesmi. Nem hinne nekem.
De a legfurcsább az volt, hogy Brian mintha azonnal elhitte volna. Ugyanott állt, ahol korábban Pauline, a főépület előcsarnokában – a bingó már véget ért, ott mentek el mellette az emberek, Pauline hallotta őket, jöttek ki az étteremből, vacsora után – és Brian azt hajtogatta: „Aha. Aha. Aha. Oké." Nyilván uralkodnia kellett a hangján, de mintha a fatalizmus vagy a balsejtelem olyan forrásából merített volna hozzá, hogy az messze nem volt indokolt.
Mint aki végig tudta, egész végig, hogy mi történik Pauline-nal. ---> FOLYTATÁS
Csend, vétek, szenvedély (2007)
Csend, vétkek, szenvedély című műve, mely nyolc történetet fog egybe, 2004-ben felkerült a New York Times tíz legjobb könyvének listájára.
Alice Munro novellái gyakran egy-egy regényt sűrítenek magukba, prizmásan mondják el történetüket, amelyek időben egymástól távol eső (sorsfordító) epizódokból, a novella különböző szereplőinek nézőpontjából, a napló- vagy levélforma és a narráció váltogatásából rajzolódnak ki. Többnyire határterületen játszódnak: a lázadás és a biztonság, a szabadság és a boldogság, a józan unalom és az életveszélyes szenvedély, a bizalom és a naiv hiszékenység, az igazság és a hazugság, a sors és a véletlen, a lehúzó környezet és a személyes döntés, a jelen és a múlt, a racionalizmus és a fanatizmus, a természet feletti képességek és az olcsó csalások határán. A valóságban pedig valamilyen kisvárosban, ahol hőseiket a kitörés vágya, a lázadás, vagy visszatekintve a megérteni vágyás motiválja.
Néha nem is tudjuk, melyik szereplőre figyeljünk, ki a hőse az írásnak, de az igazi főszereplő általában az, akinek a tudatában, lelkében összeáll a mások vagy akár a maga sorsa. A főhős egy-egy idős asszony, egykori későn érő, a környezetéből kiemelkedni vágyó lány, aki valamilyen véletlen hatására vagy tudatosan tér vissza a múltjához - gyakran a konkrét földrajzi térbe is -, hogy felidézze, megértse, feldolgozza, ami vele vagy a körülötte élőkkel történt.
Részlet a Hamarosan című novellából:
Juliet elmesélte Samnek:
– Azt mondta, szerinte gyalázat volt, amit veled műveltek.
– Igen? Tényleg? És te mit feleltél neki?
– Nem tudtam, mit mondjak. Fogalmam sem volt, mire céloz. De nem akartam, hogy feltűnjön neki.
– Nem.
Juliet leült az asztalhoz.
– Innék valamit, de a whiskey-t nem szeretem.
– Szóval most már te is iszol?
– Bort. Magunk csináljuk a borunkat. Mint mindenki az öbölben.
Mire Sam előadott neki egy viccet, amelyet korábban sosem mondott volna el neki. Egy házaspárról szólt, akik bemennek egy motelba, és azzal ért véget: „Hát most ugyanaz a helyzet, mint amit a lányoknak szoktam mondani a vasárnapi iskolában: az embernek nem kell innia meg dohányoznia, ha jól akarja magát érezni." ---> FOLYTATÁS
-------------------------------------
Szeret, nem szeret (2006, 2009)
Kilenc nő, kilenc sors, kilenc történet. A látszólag hétköznapi, ártalmatlan történetek egy életre rabul ejtik az olvasót, de ennél szebb rabságot senki sem kívánhatna magának. Alice Munro kitűnő novellista. Rengeteget tud az emberekről, ironikus és megbocsátó, stílusa áttetsző, a szerző szinte együtt él a hőseivel. Ezért is hiteles.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése