Alice Hoffman regényének története New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. A Gyönyörű titkok múzeuma két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. A helyszín Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.
Nekem ez volt az írónőtől az első könyv, de nagyon pozitív visszajelzést tudok adni. Az egész történet összeszedett és jól átgondolt. Tetszett, hogy minden fejezetben van egy múltbeli és egy könyvbeli jelen mindez váltott szemszögben és módban. A múltbeli történetekben ismerhetjük meg igazán a szereplők elgyötört életét, ami egy kicsit fájdalmasabb, hiszen gyermekkori énükön keresztül láthatjuk mindezt. Aztán kezdenek a fejezetek és a szereplők is közeledni egymáshoz, a végére pedig a történetük egy lesz. A kezdeti komor és sötét hangulat fokozatosan vált és a végére nem is érezzük az a nyomasztó érzést, mint amikor elkezdtük a könyvet. Mind a két szereplőnek szinte ugyanaz a sorsa. Anyjuk nincs, az apjuk pedig nem a megfelelően bánik velük. Míg Coraline-nak ott van Maureen támasznak, Eddie egyedül épít fel magának egy életét. Coraline veleszületett adottsága? átka? egyben csodálatos és rémisztő. Rémisztő pont abból a szempontból, amit az apja művelt vele. Nagyon tetszett, hogy az írónő belefésült egy tényleg megtörtént esetet. A szereplők jelleme mellett igazán jól tudta ábrázolni azt a kaotikus állapotot amit egy tűz okoz. A Professzort mondanám olyan negatív szereplőnek, akit tényleg nem tudtam elviselni, de a könyv végére ez a probléma is megoldódott. Nagyon tetszett az utolsó fejezet, ahogy Cora egy levélben meséli el az utána lévő életét Maureennak. Tökéletesen bemutatta az akkori kori társadalmat, kihozva belőle egy lágy szerelmi történetet, megfűszerezve egy kis misztikummal és felborzolva a hangulatot egy cseppnyi krimivel. Ez nem egy szokványos történet, ez a könyv megannyi gyönyörű titok múzeuma.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése