Helló, szia, szeretlek!






Rachel és Ben az egyetem első napjától elválaszthatatlanok, ám szövetségüknek hirtelen vége szakad, látszólag örökre. Tíz évvel később, egy esős délután az élet új esélyt ad nekik, hogy helyrehozzák azt, amit annak idején elrontottak. A dolgok azonban sokat változtak az egyetem óta. Ben megnősült és ügyvéd lett, Rachel pedig – aki újságírói karrierről álmodott és most bírósági tudósítóként dolgozik – tizenhárom év után szakít vőlegényével, Rhysszel, és megpróbálja kitalálni, mit is szeretne az élettől.
Ben szinte tökéletes időzítéssel, röviddel Rachel szakítása után költözik vissza egyetemi éveik városába, Manchesterbe, amit Rachel azóta sem hagyott el. A szikra újra lángra lobban, de Bennek nem várt vetélytársa is akad kollégája, a lehengerlő Simon személyében, akit elbűvöl Rachel humora. Vajon sikerülhet-e a tökéletes párosnak az, amit tíz évvel korábban elpuskáztak, és mit hajlandók egymásért feláldozni?
Mhairi McFarlane első regénye vicces és megható romantikus történet olyan élethelyzetekről és dilemmákról, amelyek a világ minden táján foglalkoztatják a harmincas fiatal nőket: vajon csak a nagy Ő-vel élhetünk-e boldog házasságban, merjünk-e kilépni kényelmes és biztonságos kapcsolatunkból, ha boldogtalanok vagyunk, és helyrehozhatjuk-e életünk legnagyobb tévedését?


*Ha az ember semmit nem tesz, nem is történik vele semmi. Az élet a döntésekről szól. Lehetnek kemények vagy a kedvedre valók, de nem kerülheted el őket.*



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése