Egy képzelt helyről, Erdélyről ír idei könyvében György Péter. Sokféle Erdély van, máshogy hozzuk létre Magyarországról, máshogy Kolozsváron és máshogy a politikai közbeszédben. Erdély érzékeny és érdekes téma, mert ahogy György Péter írta: "Erdélyhez azért ért mindenki, amiért a focihoz. A foci sem szakkérdés, az identitás része. Erdély is az".
"2012 december végén a Műcsarnokban egy, az intézmény jövőjéről szóló konferencián, Szombathy Bálint előadásában kitért saját helyzetének ismertetésére. "Tizenkét éve élek Magyarországon", mondta, "odaát úgy könyvelnek el, mint aki már eltávozott, ideát pedig úgy, mint aki meg sem érkezett. Sem itt, sem ott nem vagyok hát, valahol egy határsávon, a senki földjén érzem magam, miközben pedig úgy gondolom, mindenkié vagyok, legalábbis az szeretnék lenni. Oly jó lenne már egyszer ezt a fajta határt is elmosni." Tudnivaló, hogy a konferenciát megelőző, Mi a Magyar? című kiállításon bemutatott Szombathy bemutatta egyik performance-video- dokumentációját, amelyben levizelte a szerb-magyar határt.
Az őt követő előadó, Dr. Máriás is visszatért a menekült tapasztalatára. "Sokan segítettek rajtam", mondta, "az egyik azért, mert egy több kultúrával felvértezett, ezért kulturálisan nyitottabb, megértőbb figurát látott bennem, a másik azért, mert a magyarság legszámkivetettebb közösségéhez tartozó menekültnek tartott. Minden segítség egyaránt rengeteget számított, minden segítség egyformán embert mentett.” Hosszan sorolhatóak azok a szövegek, amelyekből visszaköszön az exterritórium élménye. Ahogyan azt Végel László írja egy 1969-es élményéről: „A pesti utazás ötlete először tetszett a szüleidnek, de az apád váratlanul megmakacsolta magát... Újra elindulhatott volna, de most már nem a zöld határon, hanem vonaton, hogy lássa, miféle világ az a Magyarország, de meggondolta magát. Soha nem értetted meg, miért. Meglehet, nem akart találkozni azzal a valósággal, amit a Kossuth-rádióból ismert.” Visky András, szinte magától értetődő természetességgel jegyzi meg egy helyütt: „Az én hazám nem Magyarország.” A magyarországi idegenség, kívülállás retorikája feltűnik Orbán János Dénesnél is, aki amúgy – hosszú időn át okkal - igencsak otthon érezte magát a magyar irodalomtörténetben. „Bútor, mely szerelmünket elbírta, / nem létezett. A város peremén, / ahol éltünk, / a szerelem állt vastagon / a földön és a falakon..... Felnőtté tett. Mosolyra alig volt idő./ Két szeretkezés között dolgoztunk. Ő / főzött, mosott, vasalt, festett. / Én írtam. Vagy jártam Budapestet..... De nem volt ez a testek harca. / Ő főzött , mosott, vasalt, festett./ Én írtam, bármit – persze pénzért, / s végiglopkodtam Budapestet.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése