"... a mai férfi a vizuális ingereket, a nő egészségének, termékenységének, fiatalságának jeleit, a nő a férfi hatalmának, társadalmi helyzetének, elkötelezettségének, vagyonának külső jeleit találja izgatónak."
Röviden ez lenne a vonzódás kulcsa a könyv szerint, plusz a kémia. Mintha minden nőben ott lakozna valahol egy dopaminnal és oxitocinnal elöntött Mrs. Bennet.
Hogy valójában mi késztetett mégis ennek a könyvnek az elolvasására, az az volt, hogy tényleg kíváncsi voltam, hogy a tudományos világ szerint mi ez az érzés, amit mindenki ismer vagy ismert valaha, de szavakba önteni mégis csak kevés kivételes embernek sikerült. Mi ez az érzés, ami képes ennyire felforgatni a hétköznapjainkat; amiről sokan azt hiszik, hogy ez az élet egyetlen értelme, s persze az is érdekelt, hogy valójábanhogyan is gondolkodik erről a másik nem.
Nos, a könyv már a címével félig le is lőtte a poént az utolsó kérdésemnél.
Amit felvázolt a szerelemmel kapcsolatban a könyv - hogy a férfiak szemében elsősorban vizuális ingerek, a kémia és a gondoskodással kapcsolatos vágy keveréke; a nők szemében pedig az erőforrások, a kémia és a számukra tökéletes apakép megtalálásának olvasztótégelye - , én ezt valahol el tudom fogadni, tényleg. De valahogy mégsem ennyire egyszerűnek látom. Valahogy úgy gondolok erre inkább mint valamifajta alapra, amire még legalább tíz emeletnyi tégla kerül. Mert valljuk be őszintén, ha ennyire egyszerű lenne ez az egész szerelem dolog, akkor nem lenne olyan nehéz megfogalmazni ezt az érzést, nem? vagy csak próbálom ezzel vigasztalni magam
A Pease házaspár a szerelmet a bedrogozottak állapotához hasonlítják, MRI és egyéb vizsgálatokkal kimutatták, hogy egy szerelmes agya nem igazán különbözik egy kokainfüggőjétől: ugyanazok az agyi áramkörök gyulladnak fel, mintha drogot használnának. A kutatók a szerelmet azokkal a biológiai folyamatokkal hozták kapcsolatba, amelyek az eufóriához, a farkaséhséghez és az addikcióhoz szorosan kapcsolódó dopamin kiválasztását kísérik.
Maguk a kémiai folyamatok tényleg érdekesek voltak, illetve az is, ahogy boncolgatni kezdték a modern kor hatását a szerelem ideájára. Hogy tulajdonképpen az utóbbi 50 évben - leginkább a média és azon belül is a romantikus filmek hatására - mennyire megváltozott a szerelem felfogás, mennyire mást várnak manapság a férfiak és a nők egyaránt a másik nemtől. A férfiak szépségről alkotott fogalmát ugyanis iszonyatosan megváltoztatták az agyonphotoshoppolt, a soha nem létező tökéletességet képviselő bombanők, akik tulajdonképpen még a való életben sem léteznek, csupán a képeken. Egy illúzió az egész, aminek a csapdájába rengeteg férfi belesétál.
S ott vannak még a kifejezetten nőknek készült romantikus filmek is, amiket azért tartanak károsnak a szerelmet illetően, mert szintén egy nem létező férfiideált állítanak a mozivászon élére: olyan férfiakat, akik hajnalig lelkiznek és rágódnak az érzéseiken, akik a szerelmet nőként fogják fel. Csakhogy - mint mondják - ilyen férfi ugyanúgy nem létezik, ahogy a tökéletesen hibátlan kinézetű bombanő sem.
Annak ellenére, hogy a könyv néhol eléggé lelombozott, mégis azt mondom, hogy voltak igazán érdekes és megszívlelendő részei, s a kérdéseimre a válaszokat nagyjából úgy vélem, hogy megtaláltam benne. A nyelvezete nagyon egyszerű, nem igényel semmiféle előzetes ismereteket - mondhatni konyhanyelven van megfogalmazva, és emellett még el is szórakoztatott. Szerintem időkitöltésre - ha éppen nincs ötlete az embernek, hogy mit olvasson - vagy kíváncsiság kielégítésére egészen megfelelő könyv.
Azért a romantikus lelkületűeknek csak óvatosan ajánlott!
Hogy valójában mi késztetett mégis ennek a könyvnek az elolvasására, az az volt, hogy tényleg kíváncsi voltam, hogy a tudományos világ szerint mi ez az érzés, amit mindenki ismer vagy ismert valaha, de szavakba önteni mégis csak kevés kivételes embernek sikerült. Mi ez az érzés, ami képes ennyire felforgatni a hétköznapjainkat; amiről sokan azt hiszik, hogy ez az élet egyetlen értelme, s persze az is érdekelt, hogy valójábanhogyan is gondolkodik erről a másik nem.
Nos, a könyv már a címével félig le is lőtte a poént az utolsó kérdésemnél.
Amit felvázolt a szerelemmel kapcsolatban a könyv - hogy a férfiak szemében elsősorban vizuális ingerek, a kémia és a gondoskodással kapcsolatos vágy keveréke; a nők szemében pedig az erőforrások, a kémia és a számukra tökéletes apakép megtalálásának olvasztótégelye - , én ezt valahol el tudom fogadni, tényleg. De valahogy mégsem ennyire egyszerűnek látom. Valahogy úgy gondolok erre inkább mint valamifajta alapra, amire még legalább tíz emeletnyi tégla kerül. Mert valljuk be őszintén, ha ennyire egyszerű lenne ez az egész szerelem dolog, akkor nem lenne olyan nehéz megfogalmazni ezt az érzést, nem? vagy csak próbálom ezzel vigasztalni magam
A Pease házaspár a szerelmet a bedrogozottak állapotához hasonlítják, MRI és egyéb vizsgálatokkal kimutatták, hogy egy szerelmes agya nem igazán különbözik egy kokainfüggőjétől: ugyanazok az agyi áramkörök gyulladnak fel, mintha drogot használnának. A kutatók a szerelmet azokkal a biológiai folyamatokkal hozták kapcsolatba, amelyek az eufóriához, a farkaséhséghez és az addikcióhoz szorosan kapcsolódó dopamin kiválasztását kísérik.
Maguk a kémiai folyamatok tényleg érdekesek voltak, illetve az is, ahogy boncolgatni kezdték a modern kor hatását a szerelem ideájára. Hogy tulajdonképpen az utóbbi 50 évben - leginkább a média és azon belül is a romantikus filmek hatására - mennyire megváltozott a szerelem felfogás, mennyire mást várnak manapság a férfiak és a nők egyaránt a másik nemtől. A férfiak szépségről alkotott fogalmát ugyanis iszonyatosan megváltoztatták az agyonphotoshoppolt, a soha nem létező tökéletességet képviselő bombanők, akik tulajdonképpen még a való életben sem léteznek, csupán a képeken. Egy illúzió az egész, aminek a csapdájába rengeteg férfi belesétál.
S ott vannak még a kifejezetten nőknek készült romantikus filmek is, amiket azért tartanak károsnak a szerelmet illetően, mert szintén egy nem létező férfiideált állítanak a mozivászon élére: olyan férfiakat, akik hajnalig lelkiznek és rágódnak az érzéseiken, akik a szerelmet nőként fogják fel. Csakhogy - mint mondják - ilyen férfi ugyanúgy nem létezik, ahogy a tökéletesen hibátlan kinézetű bombanő sem.
Annak ellenére, hogy a könyv néhol eléggé lelombozott, mégis azt mondom, hogy voltak igazán érdekes és megszívlelendő részei, s a kérdéseimre a válaszokat nagyjából úgy vélem, hogy megtaláltam benne. A nyelvezete nagyon egyszerű, nem igényel semmiféle előzetes ismereteket - mondhatni konyhanyelven van megfogalmazva, és emellett még el is szórakoztatott. Szerintem időkitöltésre - ha éppen nincs ötlete az embernek, hogy mit olvasson - vagy kíváncsiság kielégítésére egészen megfelelő könyv.
Azért a romantikus lelkületűeknek csak óvatosan ajánlott!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése