Soha ennyire nem volt éles az új generációk különállása. Soha nem fordult még elő, hogy az idősebb generációk tagjai azt sem értik, hogy miről beszél a gyerek, milyen szavakat használ és annak mi az érzelmi tartalma, miért fontos neki a web 2.0 (gy.k.: az a rohadt facebook meg a nyavalyás mobilja). Miközben szülők tízmilliói hiszik azt, hogy tudják, gyermekük mit tesz a az online térben s mik a motivációi, egyre-másra érkeznek a hírek a cyberbulling (offline nyomás, kínzás, megszégyenítés) miatt öngyilkos lett tinédzserekről. Senki nem érti, hogyan fordulhatnak ilyen esetek elő, hol vannak a szülők ezekben a történetekben, de azt sem, hogy egyáltalán: miért nem hagyta figyelmen kívül az őt kínzó megnyilvánulásokat az a gyerek és egyszerűen miért nem lépett ki az online térből. Hiszen az olyan egyszerű, nem? Csak ki kell kapcsolni és kész! Nem kell törődni vele!
Nos, pontosan az ezen gondolatokat fontolgató szülők eshetnek leginkább pánikba, sőt, essenek is, ha megvan a magukhoz való eszük! Ők azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mik az új generáció motivációi, hogy mennyire más lett minden: a gondolkodás, a vezérelvek, az alapok, a fontossági sorrend, azaz: nem, nem lehet kiszállni, mert nem tanította meg nekik senki. De nem fogják kinőni sem. Ez már nem múlik el.
A felháborodott szülők jobban tennék, ha inkább a maguk háza táján (is) söpörnének. Ők azok, akik kialakították (vagy legalábbis birkamód asszisztáltak hozzá), és lelkesen ki is szolgálják ezt a kort, annak minden nárcisztikus megnyilvánulásával. Nem, ez nem csak a kissé megnövekedett önzőségről szól. Nem csak kicsit lett énközpontú a világ. Itt már globális értelemben vett személyiségtorzulásokról van szó, magára hagyott gyerekek tízmillióiról, akivel nem töltenek időt, mert meg kell nézni az üzeneteket az okostelefonon és nem lehet kiszállni.... emberek százmilliói menekülnek téves biztonságérzetbe a magány elől, amitől rettegnek, így aztán a következő generációknak sem tanítják meg az egyedüllétet. Hogy ez miért baj? Egyrészt zajban nem születnek gondolatok, tervek és önálló emberek, másrészt viszont a személyiség egy igen fontos része nem képes kialakulni.
Kultúránkban globális mértékben bombáznak fölöslegesen túlhajtott ingerekkel 24 órában, így tökéletes fogyasztók leszünk, kissé kialvatlanul, végtelenül nárcisztikusan és megvezethetően. Kapcsolataink is rámennek erre az egészre, sőt, a férfiak nemzőképességére is hatással van mindez. Mérhető mértékben és negatív irányban. Már nem tudjuk, mi az: értékes kapcsolatban élni, így a gyerekünknek sem lesz igénye erre, hisz nem tudja, mi az. Így lesz szerelmi élete egy tízévesnek és szexuális kapcsolata egy tizenkét évesnek, persze, csak... izé... "egyéb módon", mert akkor szűz marad. Mindezt bedrogozva, romboló kapcsolati hálóban rettegve, amiben rossz neki, de ezt nem tudja verbalizálni és ha ad is jeleket: nem vesszük észre. Valószínűleg te sem veszed észre, aki most olvasol, ne áltasd magad mással!
Közben az iskolák nem tudnak mit kezdeni a másképpen tanulni vágyó kamaszokkal, akikre puszta tekintéllyel nem lehet hatni és több önállóságot igényelnek, akiket az óraközi szünetekben ki tudja, milyen cybernyomás ér, reggel pedig ki tudja, mit láttak otthon? Valószínűleg egy munkában megszakadó, maximum -jó esetben nem elvált vagy sosem létezett apát-, egy üveges tekintetű, túlhajtott anyát, akik mindketten az üzeneteiket csekkolják korán reggel, azt sem tudják, hogy mi van a gyerekkel, megelégszenek a napi öt perc fizikai jelenléttel. Már nem lehet tudni azt sem, hogy a web 2.0 generáció gyerekeinek melyik a valód személyisége: az online vagy az offline. Az érzéseik, a reakcióik azonban csak offline módon alakulnak ki.
Tönkretettük őket és magunkat. Ez nem egy vészmadár szomorú károgása, s nem is túlzó, hidd el, Olvasó! De amikor a minket körülvevő világ reklámőrülete odáig megy, hogy nemzőképtelenné teszi a férfiak tömegeit, akkor azért van ok megnyomni a pánikgombot. Nem tudod, mi jár a társad fejében, aki csak a "párod", a jelenlegi. Majd lesz másik. Vagy nem lesz, addig is lehet élni mamahotelben, papabankkal, ész nélkül venni, sodródni, nem felnőni, infantilizálódni, de szaporodni, mert biológiailag megy, hogy utána újabb kényszereket hajts túl. Mindezt olyan gyorsan kapod, hogy eszedbe sem jut: nem kell neked a legújabb eheti 27 szextippet alkalmazni, sem szegycsontra varrt, mindig északra mutató műmellnek álcázott gumilabda, de nem lesz szebb az életed a műhajtól, az egyéjszakás kalandoktól meg a tévé bámulásától sem. Nincs annyi barátod, amit a facebookon mutat a számláló, nem tudod, mi jár a gyereked fejében, lassan már a szavakat sem érted, amit mond.
Hihetetlen nyomásnak van kitéve mindenki a jelen világban és hiába a rohamtempó: belül nem gyorsultunk fel. Az érzelmek a normál tempóban születnek meg és ne legyenek illúzióink: megszületnek az online történésekre is, mégpedig hagyományos, elavult, offline módon. És végső soron ki fognak minket csinálni. Ha most a legújabb kütyüért százezreket a megjelenés napján kifizető emberekre gondolok, akik jó részének mindebből annyi esik le, hogy egy pillanatra nem érzik magukat csődtömegnek, amiért kivettek a zsebükből egy rakás pénzt a semmire, hogy azon keresztül még inkább megvezessék őket, akkor nem tudok nem kétségbe esni. Vannak gyerekeik. Isten hozott 2014-ben!
Első mondat:
"Peter Kruse professor 2013-ban ezt mondta a Bundestag meghallgatásán az internet és a digitális társadalom összefüggéseiről: 'Rendszerelméleti megközelítésben alaptézis, hogy az utóbbi években az internet a társadalmat súlyosan megváltoztatja."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése