A számtalan tényező közül, ami személyiségünket alakítja, talán az egyik legfontosabb, mégis elhanyagoltnak látszó szempont a születésünk sorrendje. Kevin Leman új könyvében arra keresi a választ, hogy vajon ugyanazok az emberek mássá válnának-e, ha a testvéri sorrendben máshová születnek? Milyen hatással van a személyiségünkre a családi sorrend? Mások lennénk-e, ha mi vagyunk a legkisebbek, netalán ha egykék lettünk volna, vagy épp ellenkezőleg: ha születtek volna testvéreink? Ezekre az izgalmas kérdésekre keresi a választ a Születési sor(s)rend.
Abba nem gyakran gondol bele az ember, hogy a kapcsolati hálójának milyen fontos része a kisgyermekkori helykeresés: a nagyobbakhoz és a kisebbekhez való viszonya, nemcsak a társadalmi és a családi hierarchiában, hanem a testvéri rendszerben elfoglalt helye is. Ennek pedig komoly hatása van a felnőttkori személyiségre, a párválasztási szokásokra, sőt, a házasságok sikerességére is. Mint annyi mindenben, ebben is vannak nyerő párosítások, de olyanok is, melyek eleve hátrányból indulnak, és a kezdetben olyan lelkes szerelmespárnak több akadállyal kell majd szembenéznie a mindennapokban. "Nem illenek össze"- mondják, holott a megoldás talán csak annyi, hogy mindketten középső gyereknek születtek.
Ám a szerző nem áll meg itt, a személyiség megismertetésénél és a párkapcsolati segítségnyújtásnál. Hasznos tippeket, fogódzókat próbál nyújtani a kisgyermekes szülőknek. Nem csupán felhívja a figyelmet arra, hogy a mindennapokban és a nevelésben vegyék számításba azt is, hogy gyermekük hányadikként érkezett a családba, hanem gyakorlati tanácsokkal is szolgál. Humorosan, közérthetően nyújt valódi magyarázatokat, olykor tanácsokat mind a magunk, mind a gyermekeink jellemére, reakcióira.
A diszfunkcionális családok virágkorát éljük, tele mérgező szülői, testvéri gyakorlattal, nem működő rokoni kapcsolatokkal, elhanyagolással, ártó szándékkal, bárdolatlan, nyers viszonyokkal. Lehet, hogy elég lenne a feleknek egy ilyen könyvet elolvasni ahhoz, hogy új alapokra tudják helyezni az életüket. Első lépésként ki kellene mondani a problémát, majd másodikként, együttes akarattal el lehetne indulni a változtatás útján.
Régi mantrám, hogy a gyereknevelést nem ártana vizsgához kötni, olyan nagy a kockázat arra, hogy örökre megsebezzenek egy apró embert. Ez persze (sajnos) nem életszerű vágy, így beérem azzal is, ha a szülők olvasnak, például ezt a könyvet. Amint megértik az okokat, talán nyitottabban állnak majd hozzá a gyermekeik különbözőségéhez és nem tekintik lemetszendő vadhajtásnak a kicsik alapvető személyiségjegyeit. A különbözőségünk tesz minket emberekké, ráadásul elég két dolgot adnunk a következő generációnak: gyökereket és szárnyakat, így, együtt. A többi jön magától.
Első mondat:
"Gondolkodott már azon, hogy miért különbözik annyira a testvéreitől?"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése