Ez a mű a barátság regénye, a barátságé, amely a főhős és bizonnyal Márai szerint is: "...szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei.A barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg".
A gyerekkorban gyökerezett Henrik és Konrád barátsága is. Tízévesek voltak, mikor megismerték egymást a bécsi hadapródiskolában. Henrik dúsgazdag magyar gróf fia, Konrád apja bárósított hivatalnok volt Galíciában, anyja lengyel. A két fiú sülve-főve együtt volt, a nyári szünidőt, később a karácsonyt is együtt töltötték a grófi kastélyban. Együtt avatták őket tisztté, minden szabad idejüket egymás társaságának szentelték. Nem változott semmi akkor sem, amikor Henrik asszonyt hozott a házhoz, a gyönyörűszép Krisztinát. Egy napon aztán fordulat történt. Vadászatot tartottak a grófi vadaskertben. Henrik észrevette, egy szarvas lépett ki velük szemben a tisztásra, s hallotta, hogy a mögötte tíz lépésnyire haladó Konrád csőre tölt. Nem nézett hátra, de biztosan tudta, hogy Konrád nem a vadat, az ő fejét célozza. Megdermedt, de nem tett semmit. Aztán a szarvas hirtelen megugrott, és Konrád leengedte a puskát. "Elmulasztottad" - szólalt meg nyugodtan Henrik. Este még hármasban együtt vacsoráztak, de Henrikben meggyökeresedett a kínzó gondolat: Krisztina elvágyódik innét. Éjféltájban Konrád hazamegy, a házaspár is lefekszik, de Henrik nem tud aludni; kínzó kétségeire Krisztinának az ő számára írt naplójából akar bizonyosságot találni, de a napló nincs a szokott helyen. Másnap reggel Henrik Konrád lakására hajt, s ott tudja meg: Konrád elutazott. Még Konrád szobájában meditál, amikor sápadtan, feldúlva megérkezik Krisztina: "Elszökött" - mondja - "Gyáva volt". Ez volt az utólsó szó, amit Henrik hallott az asszonytól, s ez épp elég volt arra, hogy teljes világosság gyúljék a fejében. Igen, Krisztina a szeretője Konrádnak, együtt akartak szökni idegen országba, de Konrád nem vállalta barátja meggyilkolását, pedig csaknem büntetlenül megtehette volna: vadászatokon gyakran előfordulnak balesetek. Konrád a történtek után lemond rangjáról, s elmegy a trópusokra, Henrik pedig kiköltözik a vadászházba s addig nem teszi be a lábát a kastélyba, míg néhány év múlva Krisztina meg nem hal.
A regény jelen idejű cselekménye negyvenegy évvel az emlékezetes vadászat után történik. A Londonban élő Konrád a városba látogat, és értesíti Henriket, a tábornokot érkezéséről. A tábornok parádés kocsit küld érte és gyertyák fényénél ott vacsoráznak, ahol negyvenegy év előtt utoljára ültek egy asztalhoz. A vacsora után a tábornok idézi fel hármuk históriáját, és feleletet vár néhány kérdésére, például arra, hogy Konrád tényleg le akarta-e lőni azon a vadászaton. Ő azonban nem válaszol, hiszen némán is mindketten tudják a feleletet. Mire a gyertyák csonkig égnek, a két barát kézfogással búcsúzik egymástól, most már örökre.
A regény nagyszerűen dokumentálja Márai írásművészetét, regényépítkezésének fogásait, de a mai olvasótól a téma kissé idegen. A szerelem, a barátság, a hűség és árulás ilyetén felfogását nem is nagyon érti. Persze az író éppen arra akar utalni, hogy ti. a regény megírásának időpontjában - 1942-ben -, amikor már javában dúlt a második világháború, mindezek a nemes eszmények végzetesen megsemmisültek.
Számomra fontos gondolatok, üzenetek a könyvből:
„Az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet.”
"A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hűséges és hűtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése